Hogyan fejlesszünk lakóközösséget?
Az Érdnyugat Egyesület nem kisebb célt tűzött zászlajára, mint összehozni Érd 4 városrészének közösségét.
A település sajátosságából adódóan sokan csak aludni járnak haza hétköznapokon, hiszen Budapestre járnak
dolgozni. Éppen ezért nagy az igény a kezdeményezésre.
Idén második alkalommal szerveztek Márton napi lámpás felvonulást. Többszáz ember gyülekezett Érd klímabarát
parkjánál lámpásokkal, hogy egy könnyed sétával kísérjék át a lovon vonuló Szent Mártont a városi napközis
táborig.
A helyszínen volt Márton napi tűzgyújtás, lehetőség a ló simogatására és lovaglásra. Az Egyesület kakaóval
és kaláccsal várta a kicsiket és nagyokat. Valamint a sütiversenyen induló finomságokat is meg lehetett
kóstolni a zsűrizés után. A sütiverseny nyertesei ajándékokat kaptak, és volt kvíz is a gyerekeknek Szent
Márton napja kapcsán.
A rendezvényen nagy sikere volt az Út a boldogsághoz szervezete által felállított mozinak. A résztvevők a
"boldogságmoziban" megnézhették az L. Ron Hubbard "Az út a boldogsághoz” című nem vallásos jellegű kiskönyve
alapján készült 21 kisfilmet, amely érthetően tisztázza a helyes és helytelen fogalmát, és segít eligazodni
az élet útvesztőiben mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. Valamint a szülők kaptak is egy-egy példányt a
kiskönyvből.
Az egész rendezvény nagyon jó hangulatban telt kicsik és nagyok számára egyaránt. Ilyen, és hasonló
rendezvényekkel lehetőség van összekovácsolni a közösségeket, amire napjainkban talán nagyobb szükség van,
mint bármikor korábban.
Írta: Gyalog Melinda
Egy Önkéntes segítői hálózat a magukra hagyott picikért: Úgy bánj Másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy bánjanak Veled! Kövess a Facebook-on is: Menj a Blog főoldalára és olvasd el a többi érdekes cikket is! https://napimanyi.blogspot.hu/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése