Egy történet, talán mindennapi.
Nap mint nap vártam, és vártam, hogy valami megváltozik majd. Tettem a dolgomat. Amit egy anya, egy feleség tesz. És közben egyedül érzetem magam. Belül üresség volt, kívül felszínesség. Szerelmes voltam, nagyon, és sok mindent adtam volna a szerelemért, és akit szerettem. De egyszer egy napon megváltozott minden, mikor szembesültem azzal, hogyan vagyok játék. Szembesültem azzal, ami a legtöbbünk félelme, nem én vagyok az igazi.Gondoskodhatom az ételről, mert számon vagyok kérve ha nincs, felkelhetek a síró gyerekhez, és elpakolhatom a széthagyott dolgokat, ruhákat a lakásban, dolgozhatok is mellet, pénzt is kereshetek. Biorobot funkciókat is elláthatok. Fájdalmas felismerés. Ma elsírtam magam, mikor a párom valamit elrontott, majd annyit mondott na mindegy, majd elsietett. Otthagyta a dolgot, majd én rendbe teszem utána. Tényleg ezt érdemlem? Valaki azt mondta, minden ami velem történik, azt valamikor én is megettem. Nagyon csúnya dolgokat tettem. Sajnálom, nagyon sajnálom. Akkor most akármi is lesz, ledolgozom, de ahogy vége ennek a munkának, odébb megyek. Árnyas fa alatt fogok koktél szürcsölni, és boldog leszek. Magamnak ígéret. Ott zenélek az emberek között, és csak a dallamok, csak a dallamok, csak a dallamok... Mert a Főpapnők mások, mint az átlag Nők. Mert mások, és kész.
Kövess a Facebook-on is: https://www.facebook.com/Napi-Manyi-474212509640183/
Menj a Blog főoldalára és olvasd el a többi érdekes cikket is! https://napimanyi.blogspot.hu/
Menj a Blog főoldalára és olvasd el a többi érdekes cikket is! https://napimanyi.blogspot.hu/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése